Mit rejt a kert?

Mit rejt a kert?

A ZÖLD LAKadémia projekt újabb izgalmas eseményhez érkezett, mely “A természet kincsei a lakásban” címet kapta. A név magáért beszél, és találóan jellemezte a workshop nap tematikáját. Mostani helyszínként a Szegedi Füvészkert tárta ki előttünk kapuit, hogy minél közelebbről ismerkedhessünk meg a legkülönfélébb dísznövényekkel, és megtudhassuk, milyen titkokat rejtenek a mindennapjainkban is gyakran használt fűszernövényeink.

Rövid bemutatkozással, némi meséléssel indult a napunk, mikor is a növényekkel és állatokkal való kapcsolatainkról mondtunk pár gondolatot. A gyermekkori történetek nosztalgiával lengték körül a csapatot, miközben a nyári táborokat idéző asztalok köré gyűlve osztottuk meg tapasztalatainkat.

Ezután a fűszer- és gyógynövénykert felé vettük az irányt, ahol egyből ráébredtünk: ezúttal sem maradnak ki érzékszerveink a mókából. Különleges illatfelhő fogadott minket és kísért végig utunkon, amíg mi féltve őrzött titkaikba hallgathattunk bele. Testközelből ismerkedtünk meg Szókratész feltételezett leszámolójával és társaival, kiket jobb ha csak tisztes távolságból szemlélünk, ugyanis mérgezőek. Ráadásul megtudtuk, hiába gyógynövényekről van szó, nem mindegy, mely részüket lehet felhasználni, hiszen bár „minden növény ehető, egyszer…” nem kísérleteznénk velük olyan bátran, mint azt a régebbi korok emberei tették.

Frissen szerzett tudásunkat tesztelhettük is egy izgalmas feladattal, mely még több érdekességet tartogatott számunkra. Voltak egyszerűbb és nehezebb feladványok egyaránt, újabb illatok, de nem utolsó sorban a minket körül ölelő természet hangjai, melyek egyfajta zenei aláfestésként teremtettek békés hangulatot számunkra.

Pihenésképp ebédszünetet tartottunk, ahol házi készítésű frissítőket, gyümölcs- és zöldséglevet kóstolhattunk, valamint a többiek által „vegán májkrém”-nek elnevezett zsályás babkrémet, aminek íze szerintük megszólalásig hasonlított az eredeti változatra.

Némi szusszanás után kezdetét vette a nap második témája: a sokak által kedvelt dísznövények. Ezúttal szemünk fürdőzhetett, hiszen a színpompás virágok és a leveles zöldnövények együttese káprázatos látványvilágot tárt elénk, ahogy beléptünk az üvegházba. Bár trópusibb tájra eveztünk, a bors tartogatott még számunkra némi meglepetést, ugyanis megdöbbentő dolgok derültek ki mind a termesztési körülményeiről, mind a fajtáiról. Vagyis, hogy igazából hiába eltérő színűek és elnevezésűek a szemek, valójában legtöbb esetben ugyanarról a fajta növényről van szó, csak éppen az eltérő érési és feldolgozási fázisait láthatjuk.

Találkoztunk még magát kőnek álcázó növénnyel és színpompásabbnál színpompásabb orchideákkal, melyekhez pár gondolatban részletesebb ismertetőt is kaptunk, hogy minél jobb gondját tudjuk viselni otthonaink egyik leghíresebb díszének.

A szaporítóházba is bekukkanthattunk, ahol az éppen nevelkedő palánták pihentek, lassan készen arra, hogy büszkén ékesítsék az útmenti ágyásokat.

Végül a napot kis kertészkedéssel zártuk, ahol saját kakukkfű növénykénket ültethettük át egy nagyon mutatós agyagcserépbe és vihettük haza új otthonába, hogy egy igazán csodálatos és érdekfeszítő előadás emlékéül szolgálhasson mindannyiunk számára.

A tartalmas napért Tánczos Enikőnek tartozunk hálás köszönettel!

Baracksüti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.