Média tagozatos diákok egy filmkészítő workshopon

Média tagozatos diákok egy filmkészítő workshopon

Az idei nyár sokak számára más lehetett, mint az eddigiek. A vírushelyzet miatt rengeteg tábort és fesztivált elhalasztottak vagy töröltek, így sok diák nem igazán ment sehova – esetleg csak a családdal nyaralni. A nyár utolsó hetei egyeseknek az iskolára való lelki felkészüléssel teltek, másoknak pedig bulizással, de én és néhány diáktársam részt vettünk egy filmkészítő workshopon Cereden, mely idén 16. alkalommal került megrendezésre. Utólag belegondolva, nem is telhetett volna jobban a nyár utolsó hete. 

A workshop vezetői: 

  • Ferenczi Gábor, Balázs Béla díjas rendező, az ELTE tanára
  • Hartai László, Balázs Béla díjas rendező/operatőr
  • Szabó Gábor, Balázs Béla díjas operatőr, érdemes művész, az SZFE, a Metropolitan volt operatőr-művész tanára, jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetem filmszakának a tanára 
  • Hilbert Anette, esztéta, filmkritikus

Idén is lehetőségem volt részt venni ebben remek táborban. Mivel előző évben is voltam, tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok, de ez valahogy mégis más volt. 

Augusztus 18-án érkeztünk meg Ceredre, én és a barátaim (egy autóval mentünk, így az alap jó hangulat már megvolt). A körülbelül négy órás úton megbeszéltük, hogy kivel mi nem történt a nyáron, és miket nem csináltunk. 

Cered Nógrád megyében található kis település. Egészen a szlovák határ mentén van, konkrétan, ha kimegyünk a faluból, már Szlovákiában vagyunk. A Négy Tó Panzióban a szervezők és a többi táborozó már ebéddel vártak minket. Ami számomra megnyugtató volt, és jó érzéssel töltött el, hogy voltak ott már a tavalyi táborból ismerős arcok – de a többiekkel is szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. 

Az ebéd és a tábor “megnyitása” után szinte azonnal kaptunk egy kis feladatot. (Na jó, azért kaptunk időt arra, hogy pihenjünk egy kicsit, és ismerkedhessünk a szobatársakkal.)  Maximum 30 másodperces bemutatkozó videót kellett csinálni, amiben elmondtuk, vagy megmutattuk, kik vagyunk mi valójában. A lényege és (szerintem) a legnehezebb része az volt, hogy nem lehetett belevágni a videóba. Egy snitten belül kellett megmutatni mindent. Ezeket a videókat vacsoráig, vagyis este 7 óráig kellett leadni, 9 órakor pedig összeültünk, hogy közösen megnézzük az alkotásokat, és megbeszéljük, hogy legközelebb mire figyeljünk oda jobban. Konkrétan mindenki kapott egy adag ötletbombát a szervezőktől. Ha jól emlékszem, olyan 11 óra körül fejeztük be a brainstormingot, és utána mindenki vonult a saját dolgára. 

A második napon reggeli után kb. 9 óra felé összeültünk, és megbeszéltük az aznapi teendőket. Három nagyobb csoportra osztottak minket, hogy a nagy filmeket majd abban a felállásban készítsük el. Majd az előző napi kis videókat újra kellett gondolni, és valami más, kreatívabb formában újra megcsináltatták velünk – de erre már volt egy egész napunk. Pontosítok, ezt is vacsoráig kellett elkészíteni. Vacsora előtt még kaptunk egy érdekes feladatot: egy filmrészletet kellett megnéznünk, amiről levették a hangot, és ahhoz kellett szinkront írnunk. A szervezők igyekeztek olyan filmet keresni, amit jó eséllyel senki sem látott még a táborozók közül. A filmrészletet annyiszor nézhettük meg, ahányszor akartuk, de a lényeg az volt, hogy minél pontosabban kidolgozott  szöveget adjunk ki a kezünkből.

Vacsora után szabad foglalkozás következett. Ugye, eddig milyen kis egyszerűnek tűnhet ez a tábor? Nem volt végig ilyen laza. Ez volt kb. az egyetlen olyan este, amikor azt csinálhattunk, amit akartunk. 

Rajtunk kívül a panzióban még voltak táborozók, méghozzá cseh hosszútávfutók. Az ismerkedés nehézkes volt, de mi azért néha szórakoztattuk őket. Például egyik este amikor vártuk a következő feladatot, kiültünk az udvarra zenét hallgatni kb. 4 méterre a csehektől, akik szintén zenét hallgattak, majd elkezdtünk azzal “versenyezni”, hogy ki tud hangosabban zenét hallgatni. Ez egészen addig ment, míg a panzió tulajdonosa nem szólt ránk, hogy lassan abbahagyhatnánk, mert a faluban laknak mások is. 

A tábor harmadik napján már egy nehezebb feladatot kaptunk. Úgynevezett ritmus filmet kellett készítenünk. A kisfilmnek egy rövid történetet kellett elmesélni. A cselekményt három részre kellett bontani úgy, hogy az eleje lassú, a közepe gyors és a vége ismét lassú legyen. A plusz nehézség a dologban az volt, hogy a snittek hosszával nem játszhattunk, mindnek körülbelül egyforma hosszúnak kellett lennie. Egyedül a kamera előtt történő események felpörgetését kellett valahogy kivitelezni. A mi stábunk egy kissé nehéz helyzetbe került, egy fél napunk elment a helyszín keresésével és a filmhez szükséges eszközök beszerzésével, de estére sikerült mindent összehoznunk, és másnap reggelre – vagyis a leadási időre – éppen elkészültünk. Az eszközbeszerzésben kihívást jelentett, hogy mindez augusztus 20-ára esett, és egy bolt sem volt nyitva. Szerencsénkre a panzióból kaptunk a forgatáshoz szükséges lábasokat és zöldségeket, és még egy kedves, idős házaspár is beengedett minket az udvarukba, hogy kapirgáló csirkéket kaphassunk lencsevégre. Sajnos a hangokat nem tudtuk a forgatással egy időben felvenni, így este zörejekkel trükköztünk. Például amikor fiók húzogatás látható, annak a hangját úgy oldottuk meg, hogy egy eszköz kerekét végighúztam az asztalon, vagy ajtócsapódásnál csak egy széket löktem neki az asztalnak. 

A negyedik napon indult be igazán a tábor. Megkaptuk a nagy filmekhez az instrukciókat. Egy rövid szöveghez és szituációhoz kellett kitalálnunk tulajdonképpen mindent. Kik a szereplők, milyen kapcsolat van köztük, és ki kellett még hozzá találni vagy egy előzmény-sztorit, vagy pedig egy folytatást, hogy másnap mi történt a szereplőkkel. Ez a nap az ötletelésé volt. Megbeszéltük, hogy hol játszódjon a történet, és kik legyenek a főszereplők. Igazán profiknak érezhettük magunkat, írtunk snittlistát és forgatókönyvet, szinte mozdulatokra lebontva. Stábon belül is kiosztottuk a szerepeket, hogy ki legyen az operatőr, a vágó stb. Talán a forgatás legizgalmasabb része az volt, hogy megtaláljuk a tökéletes helyszíneket: jártuk a falut, és kérdezgettük az embereket, hogy kölcsön kérhetnénk -e a házukat egy-egy napra forgatni. Szerencsére a falubeliek nagyon segítőkészek voltak. Délután kitaláltuk, hogy megnézzük a házat, amit felajánlottak nekünk forgatásra, de már alapból a szerephez beöltözve mentünk oda, hátha már dolgozni is tudunk. Először próbafelvételeket készítettünk, melyekre később nagy szükségünk volt. Mivel a nap végére nem készült még el sok felhasználható anyag, így folytattuk a forgatókönyvírást. 

Az ötödik, hatodik és hetedik nap teljesen összefolyt. Annyit forgattunk és dolgoztunk a filmeken, hogy a különböző stábtagok szinte csak az étkezéseknél találkoztak (bár előfordult egy párszor, hogy lekéstük az evést a munka miatt). Hol jelmezért, hol a forgatáshoz szükséges eszközért szaladtunk; és persze az időjárás sem mindig kedvezett nekünk. Esténként megnéztük az aznap felvett anyagot, és szelektáltuk, mire lehet majd szükségünk, majd ezután a vágásba is belekezdtünk. 

Éjszakánként, munka után, hogy egy kicsit a többiekkel is együtt lehessünk, elmentünk sétálni és csillagokat nézni. Szerencsénkre az egyik este éppen csillaghullás volt, és mivel viszonylag távol voltunk a falu fényétől, tisztán láthattuk az eget. 

A hetedik nap mindenki gőzerővel dolgozott az utolsó simításokon: volt, aki akkor vette fel az utolsó jeleneteket, de estére mindenki elkészült a filmmel. A szorgos munka után járt a jól megérdemelt pihenés. Az éjszakát filmezéssel és bulizással töltöttük, ezzel búcsúztattuk el a mögöttünk lévő hét napig tartó kemény munkát. 

Az utolsó napon reggeli után mindenki kényelmes tempóban elkezdett készülődni a hazaútra; de még mielőtt elindultunk volna, megnéztük közösen a kisfilmeket. És mikor máskor szólna közbe a technika ördöge, ha nem az utolsó napon? Szerencsére nem volt semmi komoly probléma, csak az egyik film renderelése és lejátszása nem ment a tervek szerint, de ebéd utánra ez megoldódott. 

A táborozókkal a mai napig tartjuk rendszeresen a kapcsolatot, és sokat nosztalgiázunk a ceredi napokról. Kissé nagy a köztünk levő távolság, ugyanis az ország szinte minden tájáról érkeztünk ide, de remélem, jövőre is hasonlóan jó táborban lehet majd részem, és egyre több deákos diák tudhatja meg, mekkora élmény is egy ilyen alkotótábor. 

A ritmusfilmek itt tekinthetők meg:

Feedback

Idegenek

Kisfilm

Répa van?

Nyári bogár

Ritmusfilm

Fűrész

A nagy filmek:

Vonzások és választások

Ki nem mondott szavak

Ismeretlen ismerős

siposi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.