Anconai szerelmesek címmel mutatta be legújabb előadását a Szegedi Gyermekszínház társulata a Kapca x Rézhárs Bisztróban. Vasárnap este én is elmerültem a napfényes település kalandjaiban.
A történet egy olasz kisvárosban, Anconában játszódik, ahol egyre jobban gabalyodnak a szerelmi szálak, mellé pedig az 1970-es évekből származó olasz slágerek társulnak. A szerepeket 16-24 év közötti fiatalok alakítják, ezzel igazi lendületes, itáliai hangulatot okoznak a közönség számára. Érdekesség, hogy a zenekar tagjai is nagyrészben tizenévesek.
Öröm volt látni tőlük a felhőtlen táncot, csodás énekléseket. Különösen tetszett Pavarotti O Sole Mio című klasszikusa, melyet egy kisebb fiú adott elő zseniálisan. A humor egész végig jelen volt: a dadogás, a felcserélődött partnerek mind-mind színesítették a komédiát. Szerintem nagyszerű megoldás volt, hogy egy dalon belül felváltva olaszul és magyarul énekeltek a szereplők, megőrizve ezzel az eredeti slágert.
Ajánlom nektek, hogy nézzétek meg ezt az előadást, mert kikapcsol és remek szórakozást nyújt. A színdarab megtekintése akár egy szuper kezdete is lehet egy kalandokkal teli nyárnak.
Hallgassátok meg Csomor Ágnessel, a Szegedi Gyermekszínház gazdasági és művészeti igazgatójával készített interjúnkat!