Ünnepi Könyvhét Szegeden

Ünnepi Könyvhét Szegeden

Idén kilencvenegyedik alkalommal került megrendezésre Szegeden az Ünnepi Könyvhét. Eme nagy múltú programsorozat ebben az évben visszafogottabbra sikerült a jelenlegi vírushelyzet miatt, de ennek ellenére a szervezők mindent megtettek az ott megjelent vendégek biztonsága és egészsége érdekében. A programok ezúttal a fiatalabb társaságot célozták meg; a gyerekeknek és az idősebb hallgatóknak szánt előadások elmaradtak. Az eseményt Simon Márton költő, műfordító és a slam poetry kiemelkedő alakja nyitotta meg, de az ország minden pontjáról érkeztek hozzánk művészek és előadók. Többek között a meghívottak listáján találjuk Dinnyés József szegedi születésű zeneszerző, előadóművész, „daltulajdonos”, énekes, gitáros; Szilasi László irodalomtörténész, József Attila-díjas író, egyetemi docens; Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, író nevét.

A Könyvhétre ellátogatók néptáncos előadásokat nézhettek, színpadi beszélgetésesket hallgathattak, koncerteken, könyvbemutatókon és dedikáláson vehettek részt. A zenés programokon, többek között a Molnár Dixieland Band , a Naked SZESZ, és a Deák Big Band szórakoztatta a közönséget. Ezek a programok a Dugonics téren, a Somogyi-könyvtárban és más helyszíneken kerültek megrendezésre.

A jó időnek köszönhetően sokan ellátogattak a kültéri programokra is. Az eseményről készült mozgóképes beszámolónkat a cikk alján lehet megtekinteni.

A Dugonics téren a rendezvény szeptember 17-től 20-ig tartott, de az Ünnepi Könyvhét szeptember 10-től 30-ig tart a könyvtárakban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.