Túl a STÁBor felén…

Túl a STÁBor felén…

Túlestünk a STÁBor felezőpontján sajnálatomra. Ma sem vettük lazára. Ahogy tegnap már említettem, a társaságot két nagyobb csoportra bontottuk, hogy a feladatokhoz jobban passzoljon a csoportlétszám. Én a lányok csapatával tartottam a Szegedi Televízióba, ahol végig a TV stábjával ott voltunk az anyagok készítése közben.

Megmutatták hogy is vesznek fel egy interjút, és örömömre, még egy-két ismerőssel is találkozhattam közben, míg a fiúk a másik csapattal a D2-ben egy podcastet rögzítettek néptáncos tapasztalataikról.

A lányok, a TV-sekkel, a saját programjukat követően felvehették az “utca emberét kérdezzük” anyagukat a Szegedi Televízió segítségével, amire tegnap délután írták meg a kérdéseket, s aminek témája: Szeged lakosainak kedvenc nyári kiránduló vagy nyaraló helye… Meglepően gördülékenyen ment a munkafolyamat, persze nem volt tökéletes, DE zseniálisan megoldották, főleg úgy, hogy egyetlen egy napjuk volt megírni és betanulni az idevágó kérdéseket. Én biztos nem lettem volna ilyen ügyes. Végül öt villáminterjút vettek fel, és mindenki betölthette a riporter és az operatőr szerepét is. Majd ebéd után megnézhették az anyaguk megvágásának teljes folyamatát TV-s körülmények között.

Egy rövid időre egyesültünk a fiúk csapatával, Viki (egyik résztvevő) és én megtanítottunk majdnem mindenkit a Fedőnevek társassal játszani, ugyanis majdnem mindenki nézte, ahogy mi négyen játszunk két másik társunkkal. Ezután jött az ebéd, ami alatt átbeszéltük a délelőtti élményeket, miközben Anna és Bence (szervezőtársaim) hamarabb elmentek, mert előkészítették a délutáni “kincskeresést”.

Apropó kincskeresés, a Belvárosi Mozi épületének különböző termeiben került rá sor. A feladatokat a hétfőn létrejött “szerkesztőségek” végezték. Volt a feladatlapon olyan kérdés is, amire teljesen tetszőleges választ írhattak, viszont igényeltek némi médiás/filmes háttértudást, és volt olyan rész is, amire a választ meg kellett keresniük a mozi kiállítótermében, valamint meg kellett találniuk egy-egy elrejtett tárgyat is. Az általam kísért csapatnak ez egy VHS kazetta volt. Meglepett, hogy tudták mi az! De volt videós és fotós része is a feladatoknak. A legvégén pedig a tetszőlegesen megadható válaszokat osztották meg egymással a Mini Moziban. Ezek közé tartozott például, hogy válasszanak minimum öt filmet, amit adnának a saját mozijukban, illetve, hogy melyik három könyvet filmesítenék meg, amiből még nem készült film.

A nap zárása előtt még kollektíven megbeszéltük a délelőtti tapasztalatokat, hiszen feladatcsere vár a fiatalságra holnap. Jól jön ha tudnak előre pár jó tippet.

Langane Ében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.