A K-pop vagy, koreai pop a 21. század nemzetközileg népszerű, trendteremtő zenei műfaja. A Dél-Koreából származó K-pop számos más zenei műfajból merít. Szinte mindenki ismeri a világ legismertebb fiú- és lányegyüttesét a BTS-t (방탄소년단) és Blackpinket (블랙핑크).
A BTS amellett, hogy szupersztárnak számít saját hazájában és azon kívül is, számos toplistás slágerrel és globális rajongótáborral rendelkezik. Sok zenei rekordot is megdöntöttek már. Megjelenésük erős hatással volt a világra, főleg a fiatal rajongóikon keresztül, hiszen témái, szövegei az ázsiai gyűlölet-bűncselekmények elleni vigasztaló dalai és a remény szívből jövő üzenetei. Ők az első K-pop előadók, akiket valaha Grammy-díjra jelöltek. A zenekar lendületes fellépéseivel és nagyszerű dalai révén jelenleg is az egyik legsikeresebb koreai fiúbanda.
Hasonlóképpen, a Blackpink lányformációja, akiknek tagadhatatlanul erős színpadi jelenléte, valamint remek dalai és kétnyelvű szövegei vannak, amelyek a függetlenségről és a kiszolgáltatottságról szólnak. Sajátos stílusú videóklipjeikről is ismertek, amik az egyes dalokhoz tartozó „koncepcióikat” jelenítik meg képekben.
Ez a két említett banda az úgynevezett “harmadik generációhoz” tartozik. Ha a K-pop történetiségét jobban megvizsgáljuk, akkor jobban megérthetjük formálódásának, stílusirányzatának alapjait. Ahogy bármely új zenei áramlatra, a koreai popzene mai formájára is sok egyéb – nem feltétlenül csak zenei – tényező volt behatással. Ahhoz hogy megértsük, miért is lett ez a stílus ilyen sikeres napjainkra, érdemes a K-pop történetén végigfutnunk. Kezdjünk is neki!
De, mit is értünk pontosan “K-pop” alatt?
A II. Világháború idején az amerikaiak letelepedtek Dél-Koreában, ahol zenei esteken megismertették a koreaiakkal a popzene műfaját. Addig csak koreai hagyományos és pánszori zenét hallgattak. Az újfajta zene, amit a katonák hallgattak, annyira tetszett a koreaiaknak, hogy szerették volna az amerikaiak kivonulása után is megtartani maguknak, csak egy saját verzióban. Nem popként, hanem koreai popként kezdtek hivatkoztak rá.
A K-pop, vagy is a koreai popzene többek között elektronikus, hiphop, pop, rock és R&B alapokon nyugszik és ma már különálló zenei műfajként tartják számon és a világon szinte mindenütt ismert. Néhány példa a K-pop színes világára, például az Epik High – “Bleed” (hiphop), a Blackpink – Lovesick Girls (pop), a DAY6 – Shoot Me (rock), és a Newjeans – OMG (R&B).
A kezdetek (1950-es évek)
Egyesek szerint a koreai popzene legkorábbi formája a “trot”, ami az 1950-es években hódított, a foxtrottból ered, viszont a dalokra erősen hatott az “enka” japán zenei műfaja, amiben már keverednek a keleti és nyugati elemek.
A K-pop a The Kim Sisters-szel indult útjára az ‘50-es években. A koreai születésű popzenei énekes trió tagjai nem beszéltek angolul, mégis nagy hírnevet szereztek maguknak az Egyesült Államok katonai csapatai körében a Dél-Koreai háború idején azzal, hogy az amerikai popdalok feldolgozásait adták elő, úgy hogy azokat a saját nyelvükre átírták fonetikusan és úgy tanulták be. A mai K-pop sztárokhoz hasonlóan a Kim Sisters is rendkívül tehetséges és kifogástalan stílusú énekesegyüttes volt. A koreai háború alatt elkápráztatták az embereket fellépéseikkel, és miután a Kim Sisters megérkezett az Egyesült Államokba 1959-ben, először hotelekben léptek fel, majd meghívták őket az Ed Sullivan Show-ba, ahol összesen 22 alkalommal szerepeltek. A Kim Sisters tagjai voltak az első koreai énekesek, akiknek a dalai felkerültek a Billboard listára, ezért ők az első dél-koreai zenei csoport, amely sikereket ért el az USÁ-ban, és a koreai kultúra ikonjává vált, letéve ezzel az alapokat a mai K-pop szupersztárok előtt.
Politikai aktivizmus a koreai popban (1970-es évek)
A politikai aktivizmus fontos vonulat a K-popban. Az aktivizmusra való összpontosítás nagy része Kim Min-ki folk-rock énekesnek és zeneszerzőnek tudható be, aki 1970-ben írta a Morning Dew című rövid, de szomorú dalt. A dal később a „demokrácia párti mozgalom” himnusza lesz a politikai viszályok idején. Kim Min-ki gyakran használta zenéjét aktivistaként is, és végül albumait emiatt betiltották. Napjainkban az Egyesült Államokban a BTS szólalt fel az ázsiaiak ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények számának megnövekedése miatt.
Az 1990-es évek – Első generációs K-pop (’90-es évektől 2000-ig)
A Seo Taiji and Boys az első olyan banda, ami a leginkább hasonlatos a mai K-pophoz. A Seo Taiji forradalmasította a koreai popzenét azáltal, hogy egyesítette a népszerű amerikai zenével. Az új zenei márkát hiphop koreográfiával párosították, és megszületett a mai is ismert K-pop. Tulajdonképpen a Seo Taiji and Boys volt az első modern K-pop csapat. A ’90-es évek vége hozta el a K-pop fellendülését. A Seo Taiji and the Boys sikere után a ügynökségek több fiatal előadót kezdtek toborozni hogy úgynevezett idolokként, vagyis sikeres K-pop előadókként felfuttassák őket. A J-popban, másnéven a japán popban használt hasonló üzleti minta alapján képezték az újabb bandákat Koreában is, ami olyan zenekarok létrejöttéhez vezetett, mint a H.O.T., a Baby Vox, a Fin.KL, a g.o.d. és a Sechs Kies.
Miután felfedezték a “K-pop sztárság receptjét” – ami nem más, mint a műfajújító zene, vonzó előadók, hibátlan megjelenés és bonyolult koreográfia -, beköszöntött a K-pop sztárok első generációjának kora. A H.O.T. volt az első “bálvány csapat”, ami képzett popsztárokból állt és magas eladásokat produkált a zeneiparban, rengeteg rajongóval. 1997-ben adták ki a Candy című dalt, ami hatalmas sláger lett Koreában. További első generációs zenekarok, amelyekről mindenképpen tudni illik, az 1997-ben debütált Sechs Kies, ami egy fiúbanda, illetve a S.E.S. lánycsapat, valamint a Fin.K.L nevű lánycsapat, ami a DSP Media kiadó által 1998-ban alakult meg.
Második generáció (2000-2010-es évek)
A g.o.d. (a Groove Over Dose rövidítése) 1999-ben debütált, és a K-pop második generációját ők hozták el. Ugyanazt a jól bevált formulát követték, mint a H.O.T., és a 2000-es évek elejének egyik legnépszerűbb fiúbandája vált belőlük Dél-Koreában. Őket követte a TVXQ, akik egy 2003-ban debütált öttagú bandaként, jelenleg pedig popduóként működnek. 2005-től a Super Junior, 2006-tól a BigBang érkezett, és ugyanebben az évben a Brown Eyed Girls is. Az F.T. Island és a Girls’ Generation pedig 2007-ben. De ehhez a generációhoz tartozik a nálunk is híressé vált PSY is, akinek Gangnam Style című számát, ami 2012-ben világhírűvé tette őt, talán mindenki ismeri.
Folytatása következik…
✒ Eun Hee