NIT Közéleti Mentorprogram résztvevői érkeztek Szegedre, a D2 Ifjúsági Központba, ahol a szervezet életével, és működésével ismerkedtek. A Nemzeti Ifjúsági Tanács Közéleti Mentorprogramjának célja, hogy összegyűjtse a tehetséges és a közélet, valamint a társadalmi ügyek iránt fogékony fiatalokat az ország minden részéből. A résztvevők számára közéleti képzési hétvégéket szerveznek, ahol készségfejlesztő tréningeken és interaktív kerekasztal beszélgetéseken vehetnek részt, mintaprojekteket hozhatnak létre közösen, amelyek egy-egy a fiatalokat érintő kérdésre, problémára kínálnak megoldást.
Úgynevezett „látóutakat” is szerveznek piaci, civil és állami intézményekbe, valamint mentorok segítségével fejlesztik a résztvevők kompetenciáit. Egy ilyen látóút keretében érkeztek a D2 Ifjúsági Központba, ahol az intézmény munkatársai mélyítették el a résztvevők ismereteit az ifjúsági szervezetek menedzsmentjével, és az ifjúsági munkával kapcsolatban, a gyakorlati tapasztalatokra, praktikus részletekre koncentrálva. A D2 sokrétű tevékenységén keresztül mutatták be az ifjúsági szakma sajátosságait, hogyan működik a gyakorlatban, amit az egyetemen tanítanak. A gyakorlatias részletek is érdekelték a fiatalokat- tudtuk meg a D2 munkatársaitól.
A D2 Ifjúsági Központ után, Gyulára indultak a résztvevők, ahol a Gyulai Ifjúsági Központ életébe nyertek betekintést.