Május 26-án a Szegedi Partfürdőn rendezték meg a Városi Gyereknapot. A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. szervezői csapata sok színes programmal várta az érdeklődő gyerekeket, családokat. A kisebbek számára a rendezők kézműveskedéssel, ugrálóvárakkal illetve színpadi előadásokkal készültek. Többek között fellépett a Grimm-Busz színház, a CsigaDuó és a Habakuk Zenekar is. A nagyobbakra egy vidámpark, labdajátékok és egy Street Workout pálya várt.
Több civil szervezet is kitelepült a helyszínre, például az Alternatíva Egyesület, a Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány, náluk pecséteket lehetett gyűjteni, amikkel a nap folyamán regisztrálni tudtak a résztvevők egy sorsolásra, ahol apró ajándékokat kaptak a gyerkőcök. Az Alternatíva Egyesület csapata kézműveskedéssel és párosítós játékkal várta a kedves érdeklődőket. A gyűjthető pecsétekért az egyesület tagjaival lehetett egyszerűbb kártyajátékokat játszani, illetve logikai feladatokat megoldani, a kisebbeket pedig egy szuper űrhajós ugróiskola várta. Azok számára, akik érdeklődnek az utazás iránt, az Eurodeskkel kapcsolatos információkat az egyesület tagjai adták át a kíváncsi fiataloknak.
A gyerekek egész nap nevettek, futkároztak. Népszerű volt a Kövér Béla Bábszínház programja is, akik igen nagy területen, sok ügyességi játékkal és óriásbábokkal várták a kicsiket és nagyokat. A tűzoltók is készültek ügyességi feladatokkal, és természetesen az autóba is be lehetett ülni ami mindig kedvelt program főképp a legkiesebbek körében. A városi gyermeknap több korosztály számára is élvezhető volt. A fényképes beszámolónkat megtaláljátok a Facebook albumban.