Középiskolások Hete 2022 összefoglaló

Középiskolások Hete 2022 összefoglaló

Két év kihagyás után idén ismét a középiskolásokra fókuszált Szeged a Kö7 2022 eseményen, amely a hagyományokhoz híven most is több helyszínen, több szervezet és társszervező bevonásával valósult meg. Az alábbi videóban egy kis ízelítőt kaphattok az idei Kö7 hangulatból. 🙂

Az 5 napos programsorozat első napjának a Belvárosi Mozi Balázs Béla terme adott otthont, ahol a hivatalos megynyitón a Király-Kabóca Gitárzenekar színesítette az eseményt. A vendégeket Jávorszky Iván, Szeged Megyei Jogú Város önkormányzatának civil-ügyi főreferense, a Kultúra Ifjú Nagykövetei Program elindítója, valamint Kolonics Erika, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte. Része volt a programnak a ZÖLD LAKadémia ünnepélyes projektzárására és összefoglaló kisfilmjének vetítése is. Ezt követően a Vad Balaton természetfilmet nézték meg a vendégek, és részt vehettek a moziban interaktív tárlatvezetésen a Filmes Élménytárban.

A KÖ7 keddi napján a D2 Ifjúsági Központban társasjátékokkal, valamint éppen fejlesztés alatt álló társasok tesztelési lehetőségével várták a szervezők a fiatalokat. A rendezvényre a Junior Achievement Magyarország csapata a Tőzsdejátékkal kalauzolta el a bátor érdeklődőket a részvénytőzsde világába.

A szerdai napnak a Somogyi-könyvtár Stefánia Fiókkönyvtár-klubja adott helyet, ahol a robotika, illetve a robotprogramozás alapjaival lehetett ismerkedni, és szuperhős robotokat tervezni. Valamint a képregényes alkotó placc is várta a fiatalokat, ahol a házigazda Pilcz Roland volt, az YKX képregénysorozat alkotója.

Csütörtökön, ahogy az már lenni szokott, a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményébe költözött a Kö7 és stábja, megannyi szervezettel és egyesülettel karöltve, színes kavalkáddal készülve a kollégisták és a betérő érdeklődők számára. Mikkel lehetett találkozni? Hungarikum Játszóház a Nemzeti Művelődési Intézettől, Capoeira bemutató és workshop, Öt órai tea a Somogyi-könyvtárral, Móra Szalon – Vágass új frizurát fodrász tanulókkal, Interaktív játékok, Just Dance, iDeák, Papírfonás Simon Mihállyal, szegedi Új Esély Központ, Társasozás a Partiszkonnal, Rövid önismereti tesztek kitöltése az MCC asztalnál, Asztali játékok, Képregények és Pilcz Roland, valamint Teqball Sorversenyek, Torták… stb.

Pénteken már a zenekaroké volt a főszerep, az IH Rendezvényközpont színpadán, valamint átadásra került „Szeged Legmenőbb Tanárának” vándorserlege is, amit Csepregi Imre, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum tanára vehetett át az előző díjazottól, Dr. Paja László tanár úrtól, aki a Deák Ferenc Gimnáziumban tanít. A záróbulin a Naked Daydream csapott elsőnek a húrok közé, majd a MINK zenekar fokozta a hangulatot, végül a MOONSTRIP zenekar zárta a sort. A közönség lelkes énekléssel és tánccal hálálta meg a fellépőknek a remek koncertélményt. A bandákkal természetesen interjúk is készültek, amiket a Kö7 Szeged Youtube csatornájára kerülnek feltöltésre:
>> Interjú a MINK zenekarral // 2022
>> Interjú a Moonstrip zenekarral // 2022
>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük