1938-ban Orson Welles a Világok harca című rádiójátékával rémítette meg az USA lakosságát, miután a rádióhallgatók elhítték, hogy valódi idegenek vették invázió alá az államokat. Ennek okán emberek száz ezrei menekültek otthonukból, hogy megmeneküljenek a veszély elől a beszámolók alapján.
A 23 éves rendező zseni 1937-ben megalapította saját társulatát a Mercuryt, amellyel későbbiekben a CBS (Columbia Broadcasting System) szerződést kötött és heti 1 órás műsoridőt kaptak a rádióban. Ennek köszönhetően 1938 október 30-án halloween előestéjén előadták A világok harca című könyv sajátos feldolgozását, amely az írott sajtó szerint hatalmas pánikot váltott ki. H.G. Welles műve marsi idegenek érkezését taglalja, akik a világunk leigázását veszik célul hatalmas tripod szerű gépekkel.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy egy rádiójáték miként képes ekkora pánikot kiváltani, egy egész társadalomban. A magyarázat elsősorban a maximalizmus és a tehetség, másodsorban pedig néhány véletlen esemény sorozata. A rádióadás a nagy közönséget meglepte, hiszen az előadás elképesztően valósághűre sikerült köszönhetően a tehetséges színészeknek, akik közül volt, aki Roosevelt elnök hangját roppant pontosan tudta imitálni, ezzel is erősítve valósághűségét. Fiktív helyszíni tudósításokkal jelentésekkel tarkítottak a darabot, amit hitelesnek vélt személyek nyilatkozatával erősítettek meg, például csillagászokkal, politikusokkal és katonákkal, ezen felül pedig reklámokkal se szakították félbe az adást.
Orson Welles még az 1937 es Hindenburg léghajó balesetének hangfelvételeit is felhasználta, ami ezáltal nagyobb hatást fejtett ki, mivel a tragédia ekkor még erősen élt a lakoságban. Az előadás megszerkesztése is természetesen nagy hangsúlyt kapott, hogy a hallgatók minél inkább beleéljék magukat az eseményekbe, így a megfelelően elhelyezett hosszú csend is fokozta a feszültség érzetét.
Mindemellett A világok harca – Amerika pánikban című dokumentumfilm alapján A Mercury Társulat műsorával párhuzamosan játszották az NBC rádió népszerű komédiáját, ezáltal a lakosság nagy része ezt hallgatta, de ahogy véget ért Edgon Berger műsorszáma egy zenei blokk vette kezdetét, ami okán rengetegen átváltottak Welles rádiójátékára, viszont így kimaradtak a felkonferálásból, ami felhívta a figyelmet arra ,hogy a darab fiktív, enélkül az újonnan érkezők elhíhették, hogy ez egy valós híradás.
idézet az előadásból:
„Hölgyeim és uraim, ez a legborzalmasabb dolog, aminek valaha is tanúja voltam . . . . Egy pillanat! Valaki mászik ki az üreges tetőn. Valaki, vagy . . . valami. A fekete lyukból két ragyogó korongot látok kikémlelni . . . talán szemek? Lehet, hogy arc. Lehet, hogy . . . Szent ég, valami előtekergőzik az árnyékból, mint egy szürke kígyó. Most még egy, és még egy. Nekem úgy tűnik, csápokhoz hasonlóak. Ott látom annak a valaminek a testét. Olyan nagy, mint egy medve, és csillog, mint a nedves bőr. De az az arc ez . . . hölgyeim és uraim ez leírhatatlan. Alig tudom rákényszeríteni magam, hogy el ne fordítsam a tekintetem, ez undorító. A szeme fekete és úgy ragyog, mint egy kígyó. A szája V-alakú, a perem nélküli ajakról, melyek úgy tűnik, hogy remegnek és lüktetnek.” [. . .]
Természetesen az adás ’sikere’ nem maradt válasz nélkül. Tömeghisztéria alakul ki országszerte milliós nagyságrendben, és beszámolók alapján Amerika szerte kerültek sokkos állapotba, illetve a nagyvárosokból kifele vezető utak megteltek a marslakók elől menekülő, polgárokkal. Orson Wellesben is aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az élethű rádiójátéka véget vethet karrierjének, hiszen a hatóságok nyomozásba kezdtek szándékos pánikkeltés gyanújával, de végül ez lezárult, mivel nem sértett semmilyen törvényt, hiszen a hallgatóságot figyelmeztette mind az előadás elején és végén, hogy az elhangzottak csupán fikció tárgyát képezik.
Végül mindezzel csak a hírneve növekedett, ami Őt és társulatát egészen Hollywoodba repítette, ahol kezdetét vett filmes sikerkorszaka.A valóság mögött természetesen megbújt némi csavar, ami az események nagyságát felnagyította szándékosan. Valószínűsíthetőleg csupán páran telefonálhattak be a szerkesztőségekbe, hogy pánik tört ki az utcákon az űrlények támadása okán, és az eseménytelen hétvégét követően a hétfői lapok mindezt szenzáció hajhász módon hozták le címlapsztoriként különösebb utánajárás nélkül.
Mindezt tették azon okból, mivel ebben az időszakban a hangtechnikai médium nagy mértékű közönséget, illetve reklámbevételt ragadt el az írott sajtótól, hiszen ekkoriban ez az eszköz volt, ami által a legegyszerűbben juthattak információhoz az emberek, mondhatni ez képviselte a mai internetet, ami a szegényebbek számára is elérhető volt és nem kellett hozzá semmilyen technikai tudás elsajátítása se pl. olvasás. Ennek köszönhetően ez egy tökéletes lehetőség volt arra, hogy minél jobban megpróbálják hitelteleníteni a rádiót és annak szerkesztőségét, ezzel is visszavágva. A The New York Times kiadott egy publicisztikát is amivel egyaránt alátámasztotta a pánikeltő cikkeket és támadta a rádiót.
Körülbelül négy nap alatt lecsendesültek a hangok az ügy körül, majd egészen két évet kellett várni, amikor Handley Cantril pszichológus az AIPO (American Institute of Public Opinion) közvélemény kutató felmérésére alapozva írt elemzést, ami szerint az adást hatmillióan hallgatták, és ebből egy millió polgár rémült meg.
„Mielőtt az adás befejeződött volna, szerte az Egyesült Államokban emberek ezrei imádkoztak, sírtak, menekültek kétségbeesetten, hogy elkerüljék a halált. Sokan rohantak megmenteni szeretteiket. Mások telefonon búcsúztak, figyelmeztettek, rohantak értesíteni a szomszédokat (…) Legalább hatmillió ember hallotta az adást. Legalább egymillió megrémült közülük, vagy zavarba jött” – mutatja be a pánikot Cantril
Ezt követően a társadalomban egyre inkább úgy élt az esemény, mintha ténylegesen hatalmas pánik övezte volna a lakosságot és évről évre nőtt azoknak a száma, akik úgy gondolták, hogy ők is hallgatták az adást. Későbbiekben kiderült, hogy az AIPO mérése nagy mértékben pontatlan, mivel egy csoportba vették azokat, akikben az izgatottságot, rémületet és megzavarodottságot váltot ki, ami nem feltétlenül volt egyértelmű a pánikkal.
2013-ban a Slate médiakutató szerzői az akkori újságírókat hibáztatták a pánikkeltéssel, hiszen archívumokból fényderült, hogy azon az estén a CE Hooper minősítő szolgálat 5000 háztartást hívott fel az országos minősítési felméréshez és azt a kérdést tették fel, hogy ’’Milyen programot hallgatnak?” A felmérés eredményéből pedig kiderült, hogy a lakosság mindössze 2%-a hallgathatta Orson Welles Rádiójátékát és ezen polgárok többsége is mint előadásra hivatkoztak. Mindezzel hivatalossá vált, hogy az egész mögött, csupán a média szándékos torzító hatása ált, ami természetesen a mai napig jelen van a média világában, sőt manapság az internetnek hála állandó veszélynek van kitéve az egész emberi társadalom, elvégre egyre nehezebb eldöntenünk mi igaz és mi hamis.
Sajnálatos módon, viszont volt, ahol sikerült megteremteni a valódi pánik hangulatát. 1949-ben Ecuadorban a Radio Quito helyi rádió műsora tűzte Welles rádiójátékának spanyol változatát, illetve a műsor előtti napokban az El Comercial helyi újságot arra kérték, hogy azonosítatlan tárgyakról írjanak. Mindennek hatására az adás során valódi pánik alakult ki és a rendőrség, tűzoltóság és a helyi lakosság néhány tagja kivonult szembeszállni az ellenséggel. Miután fény derült az átverésre az újság szerkesztőségét és a rádió épületét felgyújtották. A zavargásokban 7 ember esett áldozatul.Természetesen a műnek két magyar feldolgozása is létezik, amik közül egyike se okozott nagyobb fennakadásokat szerencsére a magyar hallgatóságban. Az egyiket a Magyar Rádió készítette, még az, 1990-es években, míg a másikat az Első Pesti Egyetemi Rádió 2010-ben. Utóbbi különlegessége, hogy az eredeti szereplőket és helyszíneket magyarosították, így az események jórészt Budapesten és környékén játszódnak, Kulin György csillagász főszereplésével.
Kujundzsity Olivér
