Utazik az „eventUS” társasjáték Portugáliába

Utazik az „eventUS” társasjáték Portugáliába

Akik régóta követik a D2 Ifjúsági Központ történéseit, illetve a 360° ONLINE írásait, azok talán még emlékeznek egy korábbi cikkünkre, amelyben arról számoltunk be, milyen izgalmas projektbe vágta újra a fejszéjét a D2. Az Innovaform Nonprofit Ltd. nemzetközi projektjében, a Youth 4 Youth program keretein belül ugyanis, a D2 és a Motiváció Műhely is saját társasjáték készítésébe kezdett tavaly. Most viszont záró szakaszához érkezik a projekt, így pedig a magyar társasjátékok közül utazik az egyik Portugáliába a magyar csapattal, hogy a nemzetközi partnerek is megismerjék a végeredményt a projekt záróeseményén.

Az eventUS társasjáték utolsó teszteléseinek egyike a D2-ben

Idén tavasszal a tesztelések és folyamatos módosítások időszaka köszöntött mind a két magyar szervezetre. A Motiváció Műhely nagyobb léptékben haladt saját játékuk elkészítésében, hiszen sok éves tapasztalattal a hátuk mögött, nem az első társasjátékot alkották meg társadalmi témák feldolgozására. Hamar „közel kész” verziót hoztak a tesztjátékokra is, ami rendkívül motiváló volt a D2 csapata számára is. Izgalmas, kreatív, és zöld szellemiségben készült társasjátékuk a szelektív hulladékgyűjtés témáját dolgozza fel, miközben arra tanítja a játékosokat, hogy az egyes szemetek milyen gyűjtő konténerekbe helyezhetők, illetve melyek azok a tárgyak, eszközök, szemét típusok, amelyek alkalmasak még az újrahásználatra. Például egy papír tojástartó jól jöhet palántázásnál, a befőttesüvegeket pedig elkérheti a szomszéd, ha megkezdődik a befőzési szezon…

A Motiváció Műhely társasjátékának tesztelése a D2-ben

A D2 két ötlettel is kísérletezett, nagyon eltérő tematikával és céllal. A Emotion Fiesta névre keresztelt játék egy gyors, szórakoztató, rajzolós, közösségi játék, aminek a célja, ötvözni egymással az érzelmek, hangulatok kifejezését, valamint az asszociációs készségeket és a kreativitást. A játékban ugyanis rajzolni kell a résztvevőknek, megadott témában és módokon, majd meg kell tippelniük, ki lehetett a kör „Picassoja”.

Az Emotion Fiesta társasjáték tesztelése a D2-ben

A másik játék az eventUS nevet kapta, és a rendezvényszervezés világába enged egy röpke betekintést a játékosoknak, ahol különböző karakterekkel, képességekkel együtt, a játékosok egy nagy csapatot alkotnak. A feladatok sikeres teljesítéséért küzdenek, bizonyos szituációkat közösen megvitatva és megoldva, mindeközben a szerencséjüket is próbára teszik. A játék megalkotásakor az volt a csapat célja, hogy egy olyan kooperatív, kommunikációra épülő, ugyanakkor egyszerűen kezelhető játékot alkosson, ami lehetővé teszi a szituációkon keresztüli tanulást is. A folyamatos tesztelések visszajelzései alapján rengeteget változott, hogy elnyerje a végső formáját. Nyár közepén dőlt el egy közös megbeszélés alkalmával, hogy végül ezzel a játékkal fog a magyar csapat kiutazni Portugáliába, tehát sok munka várt még az alkotó csapatra. Köztük például a játékszabály véglegesítése, logótervezés, design elemek pontosítása, valamint a teljes játék (a kártyák, táblák és szabályzat) angol nyelvű verziójának elkészítése is. Az idő nagyon gyorsan elrepült, most pedig elérkezett a projekt a célegyenesbe.

A csapat kiutazása előtti utolsó találkozó a D2-ben

Október 9. és 14. között a projektben résztvevő országokat képviselő csapatok bemutatják egymásnak a saját játékaikat, és természetesen ki is próbálják mindegyiket. De, hogy ne csak egy élménnyel gazdagodjanak a csapatok, minden ország társasjátékából is haza visznek egy-egy példányt, amit saját közösségeikben is tudnak később használni. Természetesen nem csak az eventUS, de a másik két magyar játék, valamint a projektben résztvevő összes ország társasjátéka is feltöltésre kerül később nyomtatható verzióban a projekt weboldalára, az országok saját nyelvén és angolul egyaránt, így bárki kipróbálhatja azokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük