Tavaly októberben pályáztam az Eurodesk által szervezett Pool of Young Journalists in Europe projektre és nagy örömömre 15 európai fiatallal együtt én is kiválasztásra kerültem. Először személyesen február 10 és 15 között Brüsszelben találkoztunk egymással, ahol az Európai Unió intézményeinek látogatása mellett megkezdődött a közös munka is.
Első nap nagy izgalommal vágtam neki az utazásnak. Szegedről Budapestre vonattal, majd onnan közvetlen repülőjárattal érkeztem Brüsszelbe. Ez a repülés azért is különleges volt számomra, mert ezelőtt én csak egyszer utaztam repülővel és a mostani volt az első alkalom, hogy egyedül keltem hosszabb útra. Leszállás után a reptéren elég hosszú gyaloglást követően találtam meg a kijáratot, ahol egy sofőr fuvarozott engem egy belvárosi szállodába.
Kedden az Eurodesk irodában csapatépítő játékokkal kezdődött a reggel, ezután az újságírás alapjairól és főbb szabályairól kaptunk egy rövid betekintést. Ebéd után John Holland tartott egy érdekes előadást a szónoklásról. Nekem különösen az tetszett benne, hogy a nyilvános beszéd összes fontos elemére kitért, például a szünetek fontosságáról, a személyes példákról is szó esett. A vacsorát megelőzően késő délután szabadidőnk is volt: kis csoportokban bebarangoltuk a várost, megcsodáltuk az esti fényeket. Másnap az Európai Bizottság egyik épületében találkoztunk Eva Hrncirova bizottsági szónokkal és Alex Schaffe kommunikációs tanácsadóval, akik a munkájukról meséltek nekünk. Ebéd után következett a sokak által várva várt program: látogatás az Európai Parlamentben. Itt az Európai Unió működéséről szóló átfogó előadás után bepillanthattunk az ülésterembe is. Rövid szabadidőnk után a nap egy olasz vacsorával zárult.
Zárónapon a Berlaymont épületében részt vettünk (igaz, csak nézőként) az Európai Bizottság déli sajtótájékoztatóján. Ezután leginkább a cikkek írásával, a témáink kidolgozásával foglalkoztunk. Nagyon sokszínű ötletek születtek, az eszperantó nyelvtől a digitális eszközök káros hatásainak bemutatásáig. Este egy tipikus brüsszeli vendéglőben ettünk, ahol mindenki jókedvűen, felszabadultan beszélgetett egymással. A szállásra visszaérkezve többen késő éjszakába nyúlóan társalogtak, majd elérkezett a búcsú ideje, mivel a péntek már csak a hazautazásról szólt.
Bár a találkozó véget ért, de a közös munka még csak most kezdődik: cikkeket, podcastokat és videókat készítünk egyénileg és kis csoportokban az Európai Ifjúsági Portálra. Havonta online szerkesztőségi megbeszéléseken vitatjuk meg az ötleteinket, emellett további médiához kapcsolódó internetes workshopokat is szerveznek nekünk az általunk ajánlott témákban. Én a kint eltöltött öt nap alatt rengeteg élményt szereztem és új angol szavakat is tanultam. Sok hasznos technikával gazdagodtam az újságírással kapcsolatban, amit a saját cikkeim elkészítésénél is tudok hasznosítani. Izgatottan várom az elkövetkező egy év közös munkáját.
Benkő Márton