Deutsch-palota

1900 és 1902 között épült Erdélyi Mihály tervei alapján, Deutsch Emil és Deutsch Lipót megbízásából. A korban merésznek számító narancs-kék-zöld színkombináció, a majolika díszítések és az egyedi lépcsőház teszik különlegessé az épületet. A szecessziós díszítéseket magyar népművészeti ihletésű Zsolnay-kerámiák adják.

Az épület nemcsak a színei miatt számított modernnek, hanem a felszereltsége okán is: a lakások fürdőhengerrel és káddal voltak felszerelve, ami akkoriban még nem igazán volt elterjedt. A lépcsőházat Lechner Ödön tervezte, aki korának elismert szecesziós építésze volt. Ennek jegyei felfedezhetők ezen az épületen is, a kívülről is látható kovácsoltvas díszítésű bejárati ajtókon és erkélyeken. A szecesszió magyarországi történetét kutató Bakonyi Tibor így írt az épületről:

„a homlokzat tagolása egy szonáta térbe merevített változatának is fölfogható, annyira érzékletesek, plasztikusak ritmusképletei.”

Bakonyi Tibor (1934–1982) (1)

A lakások mellett a sóhivatal elszámolóházaként is üzemelt, később a Bábszínház is ebben az épületben kapott helyett, majd a Megyei Sportigazgatóság működött a falak között. (2) 2013 decembere óta a D2 Ifjúsági Központ található meg benne.

forrás:
(1) https://szecesszio.szegedvaros.hu/setak-szeged-deutsch-palota/ (utolsó megnyitás: 2024.12.16.)
(2) https://kozelestavol.hu/deutsch-palota-a-szecesszio-gyongyszeme-szegeden/ (utolsó megnyitás: 2024.12.16.)

A német nemzetiség szegedi történetéről Korom Alexandrával, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével beszélgettünk a diverCITY szolidaritási projekt ötnapos média- és nemzetiségi workshopjának egyik délutánján.

További információ a Szegedi Németek weboldalán.