Kultúrák találkozása a Talentum Alapítvány nemzetközi estjén

Kultúrák találkozása a Talentum Alapítvány nemzetközi estjén

A Talentum Alapítvány 2021-ben ünnepli létrehozásának 25. évfordulóját. A jubileumi évben számos programmal készülnek – az első eseményt, egy online interkulturális estet 2020. január 20-án valósítják meg. A Talentumról és a nemzetközi önkéntességről Komáromi Istvánnal, az alapítvány nemzetközi referensével beszélgettünk.

Akik még esetleg nem ismerik a Talentum Alapítványt, hogyan mutatkoznál be nekik, mit érdemes tudni rólatok?

Éppen 25 évvel ezelőtt, önkéntesek képzéseként indult útjára a „Talentum projekt”. A kezdeti érdeklődés, a visszajelzések és eredmények hatására további képzések, találkozók, kiadványok láttak napvilágot, mígnem 2002-ben civil szervezetként folytattuk már a munkát: Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért néven. Ahogyan a nevünk is sugallja, célunk az önkéntesség népszerűsítése és szervezése, de küldetésünknek érezzük a civil szektor fejlesztését és a helyi közösségeket erősítő projektek végrehajtását is.

A 25 év jubileumi szám…

Pontosan, 2021-re jubileumi évet hirdettünk, amely során szeretnénk bemutatni szerteágazó tevékenységeinket, eddigi eredményeinket és nem utolsó sorban új egüttműködő partnereket – szervezeteket, személyeket – keresünk a következő 25 évre.

Terveztek-e olyan programokat, amelyek a fiataloknak is szólnak?

Igen, természetesen! A fiatalok figyelmébe elsősorban az európai mobilitással kapcsolatos, immár több mint 7 éves tevékenységünket tudom ajánlani. Közel 70 külföldi önkéntest fogadtunk az elmúlt években hosszabb-rövidebb időszakra és számos magyar fiatalt támogattunk abban, hogy külföldön önkénteskedhessen az Európai Szolidaritási Testület program keretében (korábbi nevén EVS). A jubileum keretében ezért egy online interkulturális estet is megvalósítunk január 20-án, ahol három volt önkéntesünk mutatkozik be, mesél magáról, a nálunk töltött időszakról, de leginkább saját országáról. „Home made” videokkal kaphatunk betekintést Réunion szigetének, Törökország és Grúzia világába. Az est angol nyelvű lesz, magyar fordítás nélkül, de mindenkit bíztatok a csatlakozásra, mert nagyon jól lehet ezzel gyakroloni az angolt. És azért azt is elárulom, hogy nem tervezünk „kötelező interaktivitást” (bár a végén természetesen lehet majd kérdezni!), sőt, az sem probléma ha valaki „bekukucskál” az elején, de aztán úgy dönt, hogy kilép a programból.

Hol találhatunk rólatok, a jubileumi év programjairól bővebb információt?

Az interkulturális esthez létrehoztunk egy eseményt, amin minden fontos infó fent van. Ugyanakkor mindenkit biztatok, hogy jelölje ismerősnek a Facebook profilunkat is. Az Alapítvány egyéb, civil szervezeteket, önkénteskedni vágyókat is érintő eseményeit pedig az Alapítvány Facebook oldalán is tudjátok követni.

És ha valakit az önkéntesek projektjei érdekelnek?

Hát bőven van olvasnivaló. Jelenleg egy spanyol és portugál lány önkénteskedik nálunk, akik egy nagyon klassz blogot is vezetnek; de ajánlhatom a grúz Teoék blogját is (ő lesz az interkulturális est egyik előadója), vagy a török Esráékét (szintén előadó).
Akit pedig maga az Európai Szolidaritási Testület program érdekel, bátran kezdjen el olvasgatni a hivatalos honlapján, de keressen bizalommal minket, vagy akár a D2-őt is, hiszen ők is segítik a fiatalokat a külföldi kalandok megtalálásában.

Köszönöm szépen, hogy itt voltál velünk!

Köszönöm a lehetőséget! Mindenkit szeretettel várunk 20-án, 17:00-kor!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük